INTENZÍV MENTÁLHIGIÉNÉS TANÁCSADÁS A KÁLI – MEDENCÉBEN*

Minden adott ahhoz, hogy pont most kezdje újra!

Egy intenzív önismereti folyamat lendületet ad minden szinten a változásokhoz. Segít újragondolni, kitalálni, elengedni, elkezdeni, pihenni, feltöltődni, megújulni.

Kiinduló pontnak
vesszük az aktuális élethelyzetét, azt a témát, ami a legfontosabb most Önnek. Ami a leginkább foglalkoztatja, ami a leginkább megnehezíti a mindennapjait, amin a leginkább változtatni szeretne.

Rendszeresen dolgozom
egyedülállókkal akik párt keresnek, vagy akik éppen egy kevésbé jól működő kapcsolatban vannak és nehezen döntenek. Olyan nőkkel, akiknek nehézségbe ütközik a fogantatás, vagy már Édesanyák, és ez a szerep bolygatja fel az egyensúlyukat. A "keresem a helyem" állapot is igen gyakori kiinduló pont. Emellett segítek talpra állni a válás után, vagy éppen bármilyen krízisből való újrakezdésben szívesen támogatom. 

Dolgozom kamaszokkal, akik keresik a helyüket a világban és a felnőtt kor küszöbén. Örömmel tapasztalom, hogy egyre több férfi is nyitottan áll az önismeret elé, legyen szó munkahelyi vagy magánéleti elakadásról. 

Az egyéni mentálhigiénés folyamatban egymás utáni napokon találkozunk, alkalmanként 90 percre. Emellett gyakorlatokat, feladatokat adok a találkozók közti időre, ami szintén fókuszban tartja a változást. Csak Önnel dolgozom, egyéni konzultáción vesz részt.

A folyamat része az egyéni Családállítás is, amennyiben szükséges. Azoknak ajánlom ezt a formát, akik szívesen töltenek el néhány napot az otthonuktól távol, egyedül. Ezalatt a pár nap alatt nincs más dolga, mint önmagára figyelni és élvezni a térség adta szépséget, lehetőséget.

Tapasztalataim azt mutatják, a hétköznapi rutinból való kilépés felgyorsítja a változásokat, jobban segít a döntésben és az elhatározásban.

Lehetőségek:

3 nap intenzív mentálhigiénés tanácsadás: 3*90 perc, 3 egymást követő napon – 81.000 Ft

4 nap intenzív mentálhigiénés tanácsadás: 4*90 perc, 4 egymást követő napon – 108.000 Ft

5 nap intenzív mentálhigiénés tanácsadás: 5*90 perc, 5 egymást követő napon – 135.000 Ft

Érdemes ezekre a napokra félre tenni a munkát és teret adni minden olyan feltöltődést adó tevékenységnek, amelyekre hosszú ideje nem volt lehetősége a sűrű hétköznapokban. Ehhez szívből ajánlom a környék kirándulóhelyeit.

Bejelentkezni emaien vagy telefonon tud. A megbeszélt időpontot a választott csomag díjának 50%-val tudja véglegesíteni. Ha valami oknál fogva mégsem tud részt venni abban az időben, a befizetett összeg új időpontra érvényes. 

*A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, önkéntes műnyilvántartásba vett módszertan.

A weboldalunk cookie-kat használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek! Kérjük, engedélyezze a sütiket, az oldal megfelelő működéséhez, és hatékonyabbá tételéhez.

Süti beállítások Adatvédelmi tájékoztató

Az alábbiakban szabályozhatja a sütiket:

Funkcionális sütik
Ezek a cookie-k növelik az oldal funkcionalitását azáltal, hogy néhány információt tárolnak az Ön beállításairól. Ilyen például a weboldalon kitöltött adatok megőrzése.

Statisztikai sütik
Ezek a cookie-k segítenek bennünket abban, hogy értékeljük weboldalunk teljesítményét, fejlesszük a tapasztalatok alapján az Ön felhasználói élményét.

Közösségi média és marketing sütik
Az Ön böngészési szokásaira, érdeklődési körére vonatkozó adatokat gyűjtő - jellemzően harmadik féltől származó – sütik, amelyek a személyre szabott reklámok megjelenítését teszik lehetővé.

Tájékoztatjuk, hogy a választás eltárolásához egy cookie-t kell használnunk, hogy kegközelebb is emékezzünk, ha ebben a böngészőben nyitja meg weboldalunkat.

Részletek a Cookie-k kezeléséről...