Családi hűség

A családállítás szempontjából a leggyakrabban ott jelenik meg a döntés, és annak felelőssége, mikor a családi mintákat vesszük sorra. Ki milyen életet élt a felmenőink között, milyennek láttuk gyerekként, és milyennek látjuk ezt most, felnőttként?

Sokan gyerekként egész máshogy élik meg a szüleik döntéseit, mint most, mikor már ő is - életszakaszát tekintve – hasonló döntések előtt áll.

Ilyenkor hangzik el akár dühösen is: „Én nem akarom úgy csinálni, ahogy az Anyám/Apám!” Ezért látszólag a döntései homlok egyenest az ellenkező viselkedést mutatják, mint a szülőét. Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk a cselekvés mögötti érzelmeket, motivációt, nagyon hamar világossá válik, csak a viselkedés szintjén más a gyermek, mint a szülője. Valójában a düh mögötti félelem megtartja a családi hűségben. A tudat alatti motiváció döbbenetesen hasonló ahhoz az érzéshez, ami valamelyik szülőben, vagy a felmenők egész sorában is tetten érthető.

Egy példa: egy családban a nagyszülők és a szülők házassága sem úgy sikerült, ahogy azt elképzelték. A nők inkább elszenvedték a feleségszerepet, mint élvezték, a boldogság ritkán látogatott el hozzájuk. A férfiak durvák voltak, nem társak. Ettől függetlenül együtt maradtak, együtt élték le az életüket.

A gyerek ebben az esetben érzi, hogy itt valami nincs rendben, és mire felnőtt lesz, tisztán látja, milyen „hibákat” követtek el a szülők és a nagyszülők, ami miatt ide jutottak. Fogadalmat tesz, „én nem házasodom, mert a házasság rossz. A nők áldozatok, a férfiak durvák” Így egyedüliként éli az életét, talán még gyermeke is születik egy félig-meddig kapcsolatból, de azt egyedül neveli. Így sem jó, mert egyedül nevelni a gyermeket legalább akkora áldozat számára, mint azt a feleség mintát követni, amit látott. Férjet nem akar, mert azok durvák. És a kör bezárult…

Tehát a hasonlóság minden esetben ott érhető tetten, hogy milyen érzés van a cselekvések/döntések mögött? Nem olyan nehéz elképzelni, hogyan érzi magát egy nő egy durva férj mellett a házasságban. És itt (ebben az esetben) az áldozat szerepen van a hangsúly! Az a gyerek, aki egyedül él, egyedül neveli fel a gyerekét, pont ugyan olyan áldozatnak érzi magát, mint anyja és nagyanyja a házasságban.

A családállítás megoldása ezekben az esetekben, ha elismerjük felmenőink döntését, elfogadjuk, hogy számukra ez volt a lehető legjobb megoldás. Majd mi magunk felfedezzük, hogy érzéseinkben vagyunk hűek a családi mintához, annak ellenére, hogy cselekedeteink egész mást mutatnak.