A Szülősítő szülő

Személyiségfejlődésünkhöz hozzátartozik, hogy szép lassan, korunknak és teherbírásunknak megfelelően becsatlakozzunk a házimunkába, az otthoni feladatokba. Megtanuljuk, minek hol a helye, kivinni a szemetet, a mosogatóba tenni a szennyes edényt, stb. Nagyon sokáig ebből táplálkozunk, ide nyúlunk vissza felnőttként. Ha otthon volt a házi kosztnak kultúrája, azt tanultuk, hogy a frissen készült, jó minőségű élelmiszer előrébb való, mint a menzakoszt vagy a gyorsétterem, akkor nagyobb valószínűséggel lesz ilyen a mi háztartásunk is. Vagy ha férfiként azt láttuk otthon, hogy Apa szinte mindent meg tud javítani, a mi gondolkodásunk is a megjavítás felé orientálódik, a csere helyett.

Azonban vannak a hagyományos családmodelltől eltérő családok is, akiknél ez nem ilyen egyszerű. A szülők elváltak, vagy az egyik sosem volt jelen a gyermek életében bármi legyen is az oka. Ilyenkor a szülő tudat alatt olyan feladatokat ad a gyereknek, ami nem neki való. Bevásárol, ellátja a háztartást, vigyáz a kisebb testvérre, gondozza a beteg családtagot. Ezek a feladatok  olykor jóval meghaladják a gyerek életkorának megfelelő mennyiséget és minőséget is. Nem biztos, hogy képességeiben nem állna helyt,- egész biztos el tud menni a közérbe, még haza is tudja cipelni a szatyrot – de az ezzel felelősség már sok neki. Nem az ő dolga. A feladatok mellett még kellemetlenebb, mikor valamely családtag jóérzése a tét.

Gyakori, hogy az egyedül maradt Anya bevonja napi problémáiba a lánygyermeket. Akár túlzott intimitásokat is megoszt vele, amivel sokkal inkább lesz a barátnője, mint a gyermeke. Ugyanezt ha fiúgyermekkel teszi, a saját „párjává” nevezi ki, és szintén elveszti a gyerek szerepet.

Persze nem minden esetben kell, hogy elvált, vagy elvesztett szülő legyen a háttérben. Egyszerűen csak nem látja el megfelelően a szerepét, és a gyermek átveszi azt. Sajnálatból, segítésből, „majd én megmutatom hogy kell” attitűdből.

Az ilyen gyerekek felnőtt korukra gyakran éreznek bűntudatot. Mélyen beépül a személyiségükbe a másokról való gondoskodás. Nem csak feladatuknak, hanem kötelességüknek is érzik. A saját igényeiket háttérbe szorítják, gyakran nem is tudják megfogalmazni mit szeretnének, nem is érzik, hogy jár nekik más, mint a másokról való gondoskodás. Felelősséget érzenek mások jóérzéséért is.

A munkában szintén erőn felül vállalnak, nagyon szorgalmasak. Nehezen mondanak nemet, nehezen húzzák meg a határokat maguk számára.

Párkapcsolatukban gyakran választanak olyan partnert, akiről valamilyen szinten gondoskodni kell. Aki egy kicsit gyermek maradt, akinek inkább van szüksége egy szülőre, mint párra. Ebben tökéletesen kiegészítik egymást. Olyat is láttam, ahol a pár nő tagja segítő foglalkozású, és választott magának egy mentálisan kissé bizonytalan, labilis férfit. Persze az ellenkezője is előfordul, hogy gyermek akar lenni a kapcsolatában, mert a saját gyerekkorában nem élhette meg azt. Ezek a gyerekek a felnőtt életükben is mindig azt keresik, hol tapasztalják meg az „elég jó vagyok élményt”. Mivel olyan feladatokat kaptak, amivel nem is kell tudniuk megbirkózni, ezért sikerélményük is alig van.

Sajnos a szülősítő szerepet a legkönnyebb továbbvinni a generációkban. Aki maga is egy elcsúszott szerepekkel teli családban nevelkedett, könnyen azzá teszi a gyerekét is. Egy kliensem gyermeke ragaszkodik a jóval idősebb korosztálynak íródott könyvek iránt. Valószínűleg nem sokat ért belőle, de becsülettel végigolvassa és büszkén mutogatja minden társaságban, ő mennyire okos, mert ilyen könyvet olvas. Kérdeztem a szülőt, hogy jutnak el oda, hogy a gyerek ilyen könyvet vegyen a kezébe? „Hát bemegyünk a könyvesboltba és ezt választja gyerek. Mit csináljak, ha ezt akarja?” – kérdi értetlenül.  „Légy te a felnőtt, és mondj nemet!” – válaszoltam.

Tökéletesen jó példa arra, hogy mekkora felelősséget teszünk a gyerek kezébe. Felismerjük-e, hogy érett-e már a gyerekünk bizonyos döntésekre és azok következményeire? Miért nem merünk nemet mondani a gyereknek?

Na, de mit tegyünk, ha észre vesszük magunkon, hogy szűlősítve lettünk?

Nézzük meg a családi történelmet, hogyan alakulhatott ez ki? Ki bízta ránk a feladatokat? Tudatosítsuk magunkban, hogy minden olyan boldogság jár nekünk is, ami másnak! Nem azért születtünk, hogy másokról gondoskodjunk. Keressünk minél több olyan élményt, ami csak a miénk. Amit igazán élvezünk, és eddig kimaradt.
Fedezzük fel valódi igényeinket és helyezzük előtérbe azokat másokénál.
Gyakoroljuk a nemet mondást.

És ha szülőként vesszük észre:

Szintén keressük meg a helyzet eredőjét szakember segítségével. Hogy jutottam ide? Mi volt korábban? Nézzünk bele a családi múltba.
Vegyük sorra, melyek azok a feladatok, amelyeket átadok a gyerekemnek? Kinek a feladatait adom át? Tudom-e pótolni azt a felnőttet?
Tudatosan keressen minél több olyan helyzetet, ahol a gyerek a kortársaival lehet.
Ha átmenetileg felnőtt feladatot adunk is valamelyik gyereknek, vegyük is vissza tőle. Legyen eleje és vége a feladatnak.  Emellett dicsérjük meg, ne váljon természetessé. Éreztessük vele, hogy ez több annál, mint ami elvárható ebben a korban, és ő ezt remekül teljesítette.
Keressünk felnőtt társaságot magunknak. Ne beszéljünk a gyereknek az életünk intim részleteiről.
 

A weboldalunk cookie-kat használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek! Kérjük, engedélyezze a sütiket, az oldal megfelelő működéséhez, és hatékonyabbá tételéhez.

Süti beállítások Adatvédelmi tájékoztató

Az alábbiakban szabályozhatja a sütiket:

Funkcionális sütik
Ezek a cookie-k növelik az oldal funkcionalitását azáltal, hogy néhány információt tárolnak az Ön beállításairól. Ilyen például a weboldalon kitöltött adatok megőrzése.

Statisztikai sütik
Ezek a cookie-k segítenek bennünket abban, hogy értékeljük weboldalunk teljesítményét, fejlesszük a tapasztalatok alapján az Ön felhasználói élményét.

Közösségi média és marketing sütik
Az Ön böngészési szokásaira, érdeklődési körére vonatkozó adatokat gyűjtő - jellemzően harmadik féltől származó – sütik, amelyek a személyre szabott reklámok megjelenítését teszik lehetővé.

Tájékoztatjuk, hogy a választás eltárolásához egy cookie-t kell használnunk, hogy kegközelebb is emékezzünk, ha ebben a böngészőben nyitja meg weboldalunkat.

Részletek a Cookie-k kezeléséről...