A Jófej szülő

„Nekem az Anyukám a legjobb barátnőm!” – hangzik ez el sokszor a fiatal felnőttek, vagy akár kamaszok szájából is. Nekem ilyenkor mindig az a kérdés villan be: Értem, de akkor ki az anyukád?


Sajnos ez a két szerep nem fér meg egymás mellett. Lehetünk úgy jól a szüleinkkel, azt érezzük, mindent meg lehet velük beszélni, elfogadóak, támogatóak. Nincs bennünk félsz, ha valami kényes téma merül fel bennünk, mert tudjuk, a szüleink támogatását, útmutatását megkapjuk. Amennyiben a barátság csak erről szólna, akkor rendben is lenne.

De a barátság kölcsönösség. Fordítva is igaznak kellene lennie. Vagyis a szülő is rábízhatja a kényes témákat a gyerekre, beavathatja a magánéletébe, az őt foglalkoztató kérdésekbe. Hát ez az, amitől már felborul a rendszer egyensúlya.

A JÓFEJ szülő partnerként, barátként tekint a gyerekre, beavatja még olyan témákba is, amivel az egyenrangúságot sugallja, a barátságot erősíti. Ezzel nem csak a gyerektől veszi el a gyerekszerepet, hanem a saját szülői szerepének felelősségét is tompítani akarja.

Elmosódnak a szülői és gyermeki lét határai, egy egészségtelen összegabalyodás lesz az alá-fölé rendelt viszonyból. A gyereknek is értenie kell a szülő nehéz érzelmeit, gondoskodnia kell a jóérzéséről – ahogy a barátunkéról szoktunk – és gyakran be is vonódik a kisebb testvér nevelésébe. Ezzel elveszíti a gyermeki biztonságát. Azt a biztonságot, hogy van valaki, aki nála többet tud, bölcsebb, okosabb, tapasztaltabb és én bármilyen témával mehetek hozzá, mert ő egész biztos tud segíteni. Ez a gyermeki biztonság alapja.

A JÓFEJ szülő gyakran megy a gyerekével bulizni, mert saját társasága nincs, vagy nem elérhető. Ezzel nem csak a magányosságát pótolja, hanem az attól való félelmét is tompítja, hogy a gyermek előbb-utóbb önálló lesz, rá már nem lesz szükség. Az idővel nem szívesen szembenéző szülők is ebbe a csoportba tartoznak. Akik nem tudnak megbarátkozni a korukkal, még mindig minden ugyanúgy megy, mint 20 évvel ezelőtt, mikor ő volt kamasz. Úgy öltözködik, úgy viselkedik, és ugyanazt a felelőtlen életet éli, mint kamaszként, ami akkor rendben is volt.

A JÓFEJ szülő maga is hasonló nevelést kapott, vagy pont az ellenkezője, szigorú szülei voltak, és most kompenzál. A saját meg nem élt közeli kapcsolatát a szülőjével keresi, és próbálja pótolni a saját gyermekével. De a gyereknek ez nem jó. A gyereknek a korosztályával van a helye, nem a szüleivel és nem a kistestvérrel.

A gyerek is pontosan érzi, neki a szülőtől nem barátra van szüksége, hanem egy felelősséget vállaló felnőttre, aki gondoskodik, óv, terelgeti az életben. Ezzel a mintával azt sugallja tudat alatt a gyereknek, hogy nem kell felelősséget vállalni, sőt: „Nem tartozom irántad felelősséggel.” Sokszor nincsenek határok és szabályok ezeknél a gyerekeknél. Nem tudnak viselkedni, nem tanulják meg a  szociális együttlét szabályait. Úgy érzik, bármilyenek lehetnek, nincsenek szabályok és határok.

A legtöbb ilyen gyerek nem tanul meg késleltetni, várni. Agresszív lesz és erőszakos. Mivel a szülő nem utasítja rendre, nem adni neki szabályokat, hanem gyakran alárendelődik a gyerek akaratának. Később nem tud elvonulni ha a felnőttek beszélgetnének, próbál becsatlakozni, egyenrangú partnerként belefolyni a beszélgetésbe.

Még rosszabb következményekkel jár, ha a szülő osztja meg a gyerekkel nehézségeit. Beavatja dilemmáiba, gondjaiba. Megbeszél vele olyan kérdéseket is, amit egy társsal, felnőtt baráttal vagy szakemberrel kellene megvitatni. Gyakran előfordul, hogy a döntéseket is rábízza.

Mit okoz a szülő, ha ezt a viselkedést választja?

Kihúzza a biztonságot a gyermek lába alól. Ez komoly önbizalom problémákat vet fel a későbbiekben. Ahogy az itt és mostban nincsenek egyértelmű határok, úgy majd a párválasztásban sem lesznek egyértelműek a szerepek. Mi lesz a pár szerepe? Barát? Szülő? Mi lesz a barátokkal? Lesznek-e barátok a kortársak közül?

Nagy a veszély a felelősségvállalás elodázására is, és a szociális érzékenység deficitjére.

Mi tegyünk szülőként?

Keressük pár,- illetve társkapcsolatot, ha ezek hiányában lennénk. Figyeljük meg alaposan, mikor  miről beszélgetünk a gyerekkel. Ne avassuk be a saját problémáinkba! Nem kell mindent megmagyarázni neki, igyekezzünk egyedül döntéseket hozni a legjobb tudásunk és tapasztalatunk szerint. Ha ez nem megy, forduljunk szakemberhez, aki segít ebben.

A beszélgetések róla szóljanak, ne mi rólunk.

Akkor öleljük meg, ha neki van rá szüksége, ne akkor ha nekünk esne jól.

Engedjük a gyereket minél többet a kortársaival!

Hogyan éljünk boldogabb életet, ha szülőnk JÓFEJ volt?

Elsőkét talán az a legfontosabb, hogy belássuk: szülőnk nem gonoszságból olyan amilyen, hanem mert abban az élethelyzetben azt gondolta a legjobb döntésnek. Ha ez a megértés megvan, minden sokkal könnyebb. Mielőtt bármit cselekednénk, mondanánk, vizsgáljuk meg milyen hatással lesz ez másokra. Milyen következményekre számíthatunk?

Ha mások nemet mondanak nekünk, azzal nem a szeretetünkre mondanak nemet. Ők is felnőtt emberek igényekkel, elvárásokkal, amelyeket meg szeretnének élni.

Igyekezzünk felismerni a szeretetünkért folytatott rivalizálást, és próbáljuk meg megállítani a játszmát.

Mindezekre kiváló megoldás az önismeret, a barátainktól, kortársainktól kapott visszajelzés. Vannak fájdalmas lépcsői, de az eredmény vitathatatlanul nagyszerű!