A Borostyán szülő

A BOROSTYÁN szülő - L. Stipkovits Erika könyve alapján

Ebben a névben minden benne van. A borostyán szép, örökzöld növény. Azonban ha kerítésre futtatjuk zöldfalként, a drótkerítésnek annyi. Úgy behálózza, mintha sosem lett volna.

A borostyán szülő is behálóz, bekebelez. Mindezt csupa szeretetből, gondoskodásból. Mert azt akarja, hogy neked jó legyen. Ők a túlféltő, túlgondoskodó szülők.

Kicsi korban túlbiztosítják a lakást, minden veszélyesnek ítélt sarkot gondosan bepárnáznak, még az olyan fiókot is ellátják gyerekzárral, amit 18 éves korában ér csak el a gyerek. Az ilyen szülő azzal a hiedelemmel él, hogy a világ veszélyes, amitől neki meg kell óvnia a gyermekét. Nem bíz semmit a véletlenre, de arra sem, hogy a gyerek képes megtanulni mit szabad, és mit nem. Folyton a nyomában van, mindent tudni akar, mindent ellenőriz, minden nehézséget meg akar oldani helyette. Gyakran nincs is saját szobája a gyereknek, ahova elvonulhat. Ha kamaszként jönnek a barátok, tízpercenként nyit be a szobába, mit kérnek enni-inni. Ezek a gondoskodások a gyerek életkorának és az ahhoz mért önállósági elváráshoz képest túlzóak.

A szülő nyeresége a nélkülözhetetlenség élménye, a hasznosság, fontosság. Mikor a gyerek felnő, és le akar válni, a borostyán szülő nyeresége elvész, szembe kell néznie saját magányosságával, ki kell töltenie azt az ”űrt”, amit a kirepült gyermek hiánya okoz. Általában kisebb zökkenőkkel, de sikerül a szülőknek. A borostyán szülő azonban nagyon megszenvedi ezt az időszakot, az átlagnál lassabban talál rá az új életformára. Sokszor néma duzzogással reagál gyermeke önállósodási törekvéseire, megsértődik, akár még zsarolásba is belecsúszik.

Akkor tér vissza a borostyán szülő, mikor nagyszülővé válik. A gyerek örül, hogy elérhető segítséget kap, de cserébe az életük olyan területére is be kell engednie, ahova nem szeretné.

A borostyán szülőnek nehéz tartani a határokat. Nem csak az unokára vigyáz, hanem kérés nélkül átrendezi a lakást, segít, kitakarít. Onnan is észrevehetjük, hogy többes számban beszél, ha a gyerekét emlegeti. „Megnyertük, megtanultuk, stb”. Saját magát sem tudja önálló egyénnek kezelni, csak a gyermekével egységben képes definiálni magát. „Nincs szükségünk külön szobára, úgyis folyton együtt vagyunk.” Olyan helyzetekben is védelmére kel a gyereknek, amikor az már maga kellene, hogy megoldja, és többnyire képes is lenne rá. Akkor is kiáll mellette, ha a gyerek a vétkes. „Az én gyerekem ezt nem tette!” – felkiáltással képes nekimenni az iskolában, óvodában a másik szülőnek, pedagógusnak. Ezzel persze a gyermek nárcizmusát jobban táplálja, mint a beilleszkedést, alkalmazkodási képességét.

A borostyán szülő többnyire magányos. Ha van is kapcsolata az nem működik, érzelmileg szegényes, kevés önálló programja van. Mindene a gondoskodás, óvás.

Kettős érzés fog el bennünket, ha egy borostyán szülőre nézünk. Árad belőle a gondoskodás, a védelem. Viselkedése szeretetteljes, meleg. Kisgyerekként nagyon örülünk is, hogy mindent megtesz értünk, de amint nagyobbak leszünk, jön a kamaszkor, vagy a felnőtté válás folyamata, egy pillanat alatt sok tud lenni. És szép lassan rájövünk, mi az ára annak, hogy szülőnk ennyire védett. Rengeteg mindent nem tanultunk, és nem tapasztaltunk meg. Akár a teljesen egyszerű, hétköznapi életre is lehet gondolni. Gondot okoz a háztartás vezetése, a hivatalos dolgok intézése, mindenben elveszettnek érezzük magunkat.

A borostyán szülő maga is szorong. Tele van félelemmel, a világ az ő számára is csupa veszély. Bizalmatlan, nincs megfelelő biztonságérzete. Ezzel a szorongással, félelemmel megbénítják a környezetüket. Így vagy úgy, de elmennek mellőle a barátok, ismerősök egy idő után, mert a folyamatos aggodalommal, félelemmel, vibrálással nehéz együtt lenni. Ugyan így nehéz elfogadni a kéretlen segítséget is. Míg egy ideig figyelmességnek érzékeljük a kéretlen segítséget, eljön az a pont, amikor a borostyán szülő „benyújtja a számlát”, és nem enged.

Érdemes megnézni, milyen apa áll a borostyán anya mellett. Ha az apa tudja oldani ezt a feszültséget, nagyobb önállósághoz engedi a gyereket, nagyobb esély van az anyai túlgondoskodás tompítására. Lesz egy másik minta. Szerencsés, ha az apa sem nem borostyán, sem nem „papucs”, vagyis nem rendelődik alá maga is a túlféltő anya akaratának.

A borostyán szülő gyermeke felnőttként maga is hajlamos lesz a szorongásra, frusztrációra. Gyakran elvárja, hogy segítség, támogassák őt. Mivel nem tanulta meg hogyan kell önállónak lenni, ezért vagy bele sem vág olyan helyzetekbe, ahol egyedül kell megmérkőznie, vagy visz magával egy támaszt.

Nem agresszívek, de sajnos az önérvényesítés sem az erősségük. Nem konfrontálódnak, és el is ítélik ezt a viselkedést. Szeretnek idealizálni vezetőket, akiknek alárendelődnek. Számukra így biztonságos az élet. Alkalmazkodni valakihez.

Felnőttként a párkapcsolatát gyakran hasonlítja szülőjéhez. Szívesen kéri ki szülője véleményét olyan dolgokban is, ahol már jót tenne a kapcsolatnak, ha együtt döntenének.

Szülőként nagyon hasonló lesz a borostyán szülő gyermeke, mint amilyen mintát ő látott. Túlfélt, túlgondoskodik. Az árnyalatok, hangsúlyok változhatnak, de az alapvető dinamika megmarad.

Na, de mit lehet tenni? Hogy csináljuk másként?

Fontos azt is látnunk, hogy ezek a túlóvó, túlféltő viselkedések szándéka csupa jó. Mindezt szeretetből teszi. Ő így szeret! Számtalan oka lehet annak, hogy miért viselkedik így. Vagy ő maga is ebben a dinamikában nevelkedett, vagy pont ellenkezőleg, soha nem élvezte a szülői biztonságot. Ezzel kialakult egy „majd én megmutatom, hogy kell; majd én megmutatom milyen a jó szülő, ha már ti nem voltatok azok”- válasz, ami kíséri. Ez a motorja.

Nekünk segít a megértésben, és kettőnk közti dinamikában, ha megpróbálunk mögé nézni. Ha tudjuk szülőnket úgy látni, mint mindenki mást, aki jött valahonnan, nevelkedett valahogy, és ez ilyen hatással volt rá. Ha tudjuk azt látni, hogy ő így szeret.

Ezzel együtt persze tele lehetünk sérelemmel, megbántással, akár hiányérzettel is. Az önismeret fejlesztése, gyakorlása csupa jó dolgot hoz az életünkbe még akkor is, ha vannak nehéz pillanatok. Legyünk bátrak! A magunk tempójában fedezzük fel erősségeinket, kérjünk visszajelzést a környezetünktől, miben vagyunk jók. Gyakoroljuk az önállóságot mindabban, ami korábban elmaradt.  Legyen elérhető közelségben a segítség, de egyedül próbálkozzunk.

Ha szülőként fedezzük fel magunkon a borostyán jegyeit, szintén nagy segítség lesz önismeretünk fejlesztése. Vizsgáljuk meg szakember segítségével, hogy jutottunk ide, és merre van a jobb irány. Próbáljunk minél több időt arra szánni, ami csak a miénk. Amikor nem másokat segítünk, hanem a magunk élvezetére teszünk. Keressünk új kapcsolatokat, vagy élesszünk fel olyat, ami korábban jól működött. Bízzunk a gyerekünkben, és mindenki másban, hogy képes rá. És leginkább bízzunk magunkban is, hogy képesek vagyunk változni. Egész biztos menni fog.